Közérdekű Utazás - Turizmus Hitel Job - Állás Vállalati hírek Önkormányzatok Programok Budapest Térkép
A felújítás közel húszezer családot érint, melyek a város Dongcheng, Xicheng, Chongwen és Xuanwu kerületeiben élnek. Ez Peking tulajdonképpeni óvárosa, melynek területén több ezer igen régi és rossz állapotú épület, főként családi ház áll.
A cél a meglévő épületek állapotának a javítása, nem pedig újak építése. A hatóságok éppen ezért nem vonnak be ingatlanfejlesztő vállalatokat, így elkerülik a felesleges bontásokat és rombolást.

Óvárosi utca Pekingben
Peking egyike Kína Négy Ősi Fővárosának, jelenleg az ország fővárosa és egyike négy tartományi jogú városnak.
Népességét tekintve, Sanghaj után Kína második legnagyobb városa, az ország egyik fő közlekedési csomópontja, minden irányban tucatnyi vasútvonal, közút és autópálya indul ki innen. Itt található a legtöbb nemzetközi légitársaság kínai központja is. Peking elismerten Kína politikai, oktatási és kulturális központja, míg Sanghaj és Hongkong inkább gazdasági téren domináns városok.
Mivel Peking igen ősi, több ezer éves város, a központjában még mindig sok ezer, több száz éves alapú ház áll, melyek többsége a város vezető hivatalnokainak és családjaiknak a rezidenciája volt. Koruknál fogva ezek az épületek műemléknek számítanak, ezért kerülnek felújításra ahelyett, hogy új házakat emelnének a helyükön.
FJ - Kína Online
kína peking shanghaj harbin hong kong hongkong kínai kína képek kína történelem kína magyar kína magyarország kína történelme kína térkép kína térképe kína utazás kína gazdasága japán kína eu kína kínaiak kína import kína időjárás kinai kínai városok kína és india kínai jüan dél kínai kínai térkép kínai hegység kínai állam dél kínai tenger kínai zászló kínai sivatag kínai nagyfal kínai utak kínai körút szecsuán makaó macao hainan hajnan tiencsin csungking jünnan kowloon ghuangzhou sanghaj airlanes
Kína Online webcím és linkajánló: kinalink.mconet.hu
Kína Online (angol) : china.mconet.biz
Kína Online webcím és linkajánló (angol) : chinalink.mconet.biz
Kína Online (kínai) : china.mconet.biz/cn
Kína Online webcím és linkajánló (kínai) : chinalink.mconet.biz/cn
Kína - Képeslapküldő: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Információk Budapestről és Pest megyéről
További linkek >> link.bpn.hu
| << | 2009 Január | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |
www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - www.mconet.biz



![Kisó távozott a VIVA képernyőjéről [Bulvár - Hazai sztárok]](http://nice.mconet.biz/images/2009/01/09/kiso_55_2009010972250_874.jpg)

