Közérdekű Utazás - Turizmus Hitel Job - Állás Vállalati hírek Önkormányzatok Programok Budapest Térkép

Az első alkalommal Eger jogképessége volt a vita tárgya.
Az elsőrendű alperes HMÖ és a másodrendű alperes Hospinvest Zrt. visszavonták a per felfüggesztésére tett korábbi indítványukat, s Eger keresetének elutasítását és 10, illetve 68 millió forintos perköltség megfizettetését kérték. A tárgyalás témája Eger MJV jogképessége volt, az alperesek szerint ugyanis a megyeszékhelynek nincs jogalapja a per indítására.
A város jogi álláspontja szerint, mivel résztvettek a pályázaton, a megyével az ügyben érintett közös ingatlannal rendelkeznek, s törvényben előírt ellátási kötelezettségei vannak, van jogi szerepük.
A HospInvest jogi képviselője nyilatkozott arról, hogy egymilliárd forintra perelik Eger önkormányzatát, mert megbízás nélküli ügyvivőként ekkora kárt okozott a cégnek. Erre reagálva a város jogi képviselője elmondta: saját jogaik védelmében tettek lépéseket, s nem megbízás nélküli ügyvivőként.
A bíró több mint háromórás vita és egyeztetés után elhalasztotta a tárgyalást és a felektől további iratokat kért be. A kórházvédők rövid demonstrációt tartottak a Nógrád Megyei Bíróság épülete előtt.
www.eger.hu - Jog Online
Kulcsszavak - szinonimák:
Jog, jogszabály, jog online, törvény, rendelet, online jogszabály, magyar jogszabály, jogi kiadványok, határozat, jogi tanácsadás, ügyész, ügyvéd, jogász, ügyvédi iroda, büntetőjog, családjog, ingatlanjog, médiajog, sportjog, jogvédelem, adójogász, szakjogász, büntetőjog, munkajogi ügy, polgári jog, társasági jog, bankjog, jogi képviselet, munkajog, adóügyi ügyintézés, jogi képviselet, kereskedelmi jog, polgári jog, bíróság, igazságszolgáltatás, államigazgatás, jogi képviselet, jogvita, per, cégügy, családjogi per
Szólj hozzá te is!
Küldjön képeslapot ismerősének! kepeslap.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Információk Budapestről és Pest megyéről
További linkek >> link.bpn.hu
| << | 2009 Január | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | |
www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - www.mconet.biz



![Kisó távozott a VIVA képernyőjéről [Bulvár - Hazai sztárok]](http://nice.mconet.biz/images/2009/01/09/kiso_55_2009010972250_874.jpg)

