Helyi Hírek Helyieknek
BUDAPEST ONLINE
BUDAPEST HÍRPORTÁL
A konzoljátékokat készítenének inkább a játékfejlesztők a szoftverkalózok miatt
2008. okt. 21., kedd, 16.22.00


PC Játék – Egyre több játékfejlesztő csapat fontolgatja komolyan a lehetőséget, miszerint a közeljövőben csakis konzolokra fejlesztenek játékprogramot az szoftverkalózkodás miatt.

Erre példa hírneves Crysis FPS játkot készítő csapat igazgatójának egy korábbi nyilatkozata is.
Mint mondta számítottak arra, hogy sokan illegálisan fognak hozzájutni a játékhoz, de az eredmény végül miden elképzelésüket felülmúlta, több ezren már azelőtt letöltötték, mielőtt az országukban forgalomba került.
Egy ilyen nagy sikerű jól megszerkesztett FPS játékból, mint a Crysis akár ötször nagyobb mennyiséget is eladhattak volna mint amennyit sikerült, így a közeljövőben – tanulva kárukból – főként konzolra fejlesztenek majd programokat.
Mint arról hónapokkal ezelőtt beszámoltunk, technikai nehézségek miatt és határidő csúszása miatt a Crytek csakis PC -re készítette el a 2007 - 2008 -as év egyik legnagyobb sikerének számító FPS -t, ez döntés így most hibásnak bizonyult.




A Crysis futtatása hatalmas gépigényt követel a legjobb grafikai beállítások mellett



A Crysis az eléggé jól összeállított alapsztori és játékmenet mellett a fantasztikusan élethű grafikának köszönhette sikerét.

A játékban ugyanis minden valós idő szerint renderelt, vagyis a szó szoros értelmében él a környezet, a szél lengeti a fák leveleit, fodrozza a pocsolyák vizét, és az árnyékok is tökéletesek.

Mivel a grafikai motor fejlsztlése és integrálása miatt a megjelenés többször is csúszott, a Crysis végül több hónapos késéssel az év elején került forgalmba PC -re.
Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy emiatt a játék hardverigénye óriásira nőtt, a legjobb beállításokkal csak olyan konfigurációjú gépeken futott, melyek a megjelenés időpontjában még nem voltak forgalomban.

FJ - Játékhírek

További játékhírek a Játékhírek.hu-n

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu




Információk Budapestről és Pest megyéről


További linkek >> link.bpn.hu
<< 2009 Január >>
H K Sze Cs P Szo V
   1234
5 6789 1011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Társoldalak:
Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő

Legfrissebb híreink:


533_20060818121638_606.jpg
33_20060620124615_597.jpg