Közérdekű Utazás - Turizmus Hitel Job - Állás Vállalati hírek Önkormányzatok Programok Budapest Térkép

A déli fúrópajzsot 10 napi leállás után tegnap hétfőn este indította el a Bamco konzorcium. Ha valóban megtette ezt, jogszerűtlenül járt el, hiszen a további fúrást bányahatósági engedélyhez kötötték, ezért kezdeményez soron kívüli vizsgálatot a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Lovas Károly főigazgató az MR1 Kossuth Rádiónak elmondta: a pajzs beindításáról a DBR Metró Projektigazgatóságtól délután kaptak bejelentést.
A Bamco nemcsak a fúrásban vesz részt, hanem a Fővám téri állomás építésében is, ahol szintén csúszás várható. Az Index információi szerint a tét most az, hogy ki fizesse ki a csaknem egymilliárdos kötbért. A fúrópajzs állása miatt a Bamconak kellene, a Fővám téri csúszás miatt viszont a BKV-nak.
Az alagútépítés legfeljebb két hónapot csúszhat - ennek ellenére a 4-es metró 2011-es átadása tartható - ezt nyilatkozta rádiónknak múlt pénteken a DBR Metro projektmenedzsere. Klados Gusztáv szerint elképzelhető, hogy már szeptember legelejére lesz engedély, de az is lehetséges, hogy ha kiegészítések és egyebek szükségesek, akkor akár 60 napig is várhatnak az engedélyre.
A fúrópajzsok múlt heti leállítása miatt több fővárosi politikus sürgetett közgyűlési vizsgálatot. A Fidesz pedig kezdeményezte a 4-es metró munkálatait felügyelő eseti bizottság összehívását. Választ egyelőre nem kaptak - tudtam meg Tarlós István frakcióvezetőtől, aki szerint az újabb problémák egyértelműen megkérdőjelezik a határidő tarthatóságát. Mint rádiónknak elmondta: 2007-ben a Fővám tér körül kritikus úton haladt a hálós terv, ami azt jelenti egyszerűbb nyelvezetre fordítva, hogy egyetlen egy tartaléknapja sem volt már a kivitelezésnek. Ha ebből indulunk ki, akkor egyre inkább illuzórikussá válik a határidő.
A Közlekedési Hatóság egyébként csütörtökön tartja a vizsgálatot és a bejárást. Ha a Bamco valóban jogszerűtlenül járt el, szankcióra számíthat. Ennek összege pár millió forint.
forrás:Sipos Ildikó-MR
Budapest linkajánló: budapestlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Budapest városról!
Szólj hozzá a Budapest fórumon: Budapest - Vizsgálat indult a kivitelező ellen
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Információk Budapestről és Pest megyéről
További linkek >> link.bpn.hu
www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - www.mconet.biz



![Saját születésnapján főzött Lajsz András [Bulvár - Hazai sztárok - Hal a tortán]](http://nice.mconet.biz/images/2008/11/21/ob_img_9987_k_684_2008112165923_278.jpg)

