Közérdekű Utazás - Turizmus Hitel Job - Állás Vállalati hírek Önkormányzatok Programok Budapest Térkép

Dr. Trippon Norbert, az előterjesztést benyújtó alpolgármester kérdésemre elmondta: hogy szeretnék többek között azt elérni, hogy a kerület címere s lobogója ne csak az ünnepek, hanem a mindennapok szerves részévé válhasson.
Újpesten jelenleg nagyon erős a lokálpatrióta értékrend, a lokálpatrióta gondolkodás. Ez így volt a múltban is, hiszen egy önálló, most már száz éves városról beszélünk, 1907-ben kapott városi rangot Újpest. Az a tapasztalatunk, hogy azokban is nagyon erős a lokálpatrióta érzés, akik nem többgenerációs újpestiek, hanem később beköltözöttek.
Azt is szeretnénk, hogy ebben a mai világban, amely globalizálódik, a saját lakóhelyünkhöz, otthonunkhoz és az egymáshoz való kötődéseink erősödjenek. Ennek vannak konkrét és szimbolikus lépései. Az újpesti címer használatát szeretnénk erősíteni a jövőben. Azt gondolom, már a jövő év második felében a kerület összes határánál lévő zászlótartó rudakra vadonatúj címeres zászlókat fogunk elhelyezni, ezzel egy időben megkezdjük az újpesti utcatáblák pótlását, cseréjét. Ezekre a táblákra színes újpesti címer kerül és rendeletet alkotunk arról, hogy ha magánbefektetésekből vagy önkormányzati pénzből nagyobb beruházás valósul meg - társasház, irodaház -, minden esetben az építési engedély feltétele legyen, hogy a beruházó az újpesti címert elhelyezze az épület homlokzatán. Szeretnénk, ha az újpesti zászló, az újpesti címer nem pusztán protokolláris események, hanem a mindennapok része lenne. Szeretnénk, ha ez a lokálpatrióta értékrendet erősítené.
- Mit szóltak az újpestiek ahhoz, hogy a zászlójuk, címerük sokkal fontosabb szerepet kap az életükben? Elképzelhető-e, hogy egyre több társasházra kerül fel az újpesti zászló, címer?
- Biztos vagyok benne, mert azt tervezzük, hogy a rendeletben az új befektetőknek ez kötelező lesz. Aki csatlakozni szeretne a programhoz, annak sem tiltjuk meg természetesen, hogy az ő házán ott legyen az újpesti lobogó, illetve a megfelelő minta alapján készült nagyméretű újpesti címer. Ennek is van hagyománya. Amikor Újpest még önálló város volt, akkor is fent volt a címer a házak homlokzatán. Számos ilyen épület megtekinthető ma is. Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni és szeretnénk, hogy ehhez önként lehessen csatlakozni.
forrás:ujpest.hu
MCOnet Budapest Online - budapest.mconet.biz
Budapest linkajánló: budapestlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Budapest városról!
Szólj hozzá a Budapest fórumon: Budapest - Lobogó jelképek
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Információk Budapestről és Pest megyéről
További linkek >> link.bpn.hu
www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - www.mconet.biz



![Saját születésnapján főzött Lajsz András [Bulvár - Hazai sztárok - Hal a tortán]](http://nice.mconet.biz/images/2008/11/21/ob_img_9987_k_684_2008112165923_278.jpg)

