Helyi Hírek Helyieknek
BUDAPEST ONLINE
BUDAPEST HÍRPORTÁL
Budapest - KÖZLEMÉNY: Kezdődik a Hegyalja út felújítása
2008. okt. 8., szerda, 07.28.57


Budapest - A Fővárosi Önkormányzat 2005-ben indított útfelújítási programjának eredményeként az elmúlt 3 évben megújult 400 km út, a fővárosi kezelésű utak 40 százaléka. Mindez gyorsabb közlekedést, kevesebb kátyút és átjárhatóbb Budapestet jelent. 2008-ban a fővárosi útfelújítások során 38 útszakasz újul meg, 22,4 km hosszúságban. Ebből 24 esetben közműmunka előzte meg az út felújítását, és már csak a XVIII. kerületben a Lakatos úton folynak a munkálatok. Október 8-ig 28 útszakaszon már a felújított úton lehet haladni. A későbbiekben, egészen november elejéig arányosan elosztva, 10 helyszínen fognak az útfelújítók dolgozni.

A szakemberek a munkálatokat - a forgalomkorlátozások egyenletes elosztása érdekében - ősz végéig úgy ütemezték, hogy fokozatosan, csak a város egy-egy részét terheljék. Emellett a munkákat úgy próbálják lebonyolítani, hogy egy-egy útszakaszon viszonylag rövid ideig kelljen korlátozni a forgalmat. Több olyan útszakasz is van idén, ahol egy héten belül végeznek az útfelújítók és párhuzamosan egyszerre legfeljebb 5 útszakasz felújítása zajlik.

XI. kerület Hegyalja út felújítása, a BAH-csomópont és a Németvölgyi út között

A Hegyalja út a főváros budai oldalának egyik legnagyobb forgalmát bonyolító útja, amelynek Sánc utca és Avar utca közötti szakasza 2005-ben újult meg, az Avar utcától a BAH-csomópontig tartó szakasza pedig 2007-ben kapott új aszfaltburkolatot.

2008. október 8-tól folytatódik a Hegyalja út felújítása a BAH-csomóponttól egészen a Németvölgyi útig közel 2 kilométeres hosszúságban. Az út felújítását víz- és gázvezeték rekonstrukció előzte meg. Az útfelújítási munkálatokat a BAH-csomópont felőli részen kezdik a régi útburkolat marásával és a szegélyek újjáépítésével. Azt követően a szerelvényeket helyezik szintbe, majd aszfaltoznak, valamint erősített szerkezettel újjáépítik a szakaszra eső buszmegállókat.

A felújítás során a forgalmat fenntartják, sávszűkületre, illetve szakaszos félpályás lezárásra kell számítani, jelzőőrök irányítanak. A munkaterületen 30 km/h-s sebességkorlátozás és parkolási tilalom lép ideiglenesen életbe.

A forgalomba helyezés várható időpontja: 2008. október 26.

Kivitelező: COLAS Eger Zrt.

XX. kerület Kossuth Lajos utca felújítása, a Mártírok útja és a Nagykőrösi szervízút között

Szeptember 9-én, csütörtökön kezdődik a XX. kerületben a Kossuth Lajos utca felújítása, a Mártírok útja és a Nagykőrösi szervízút között. A munkálatokat a régi útburkolat marásával kezdik. Majd egy réteg új aszfalt (kötőréteg) kerül az útra, valamint a szegélyeket építik újjá. Azt követően a szerelvényeket helyezik szintbe, illetve még egy réteg aszfaltot (kopóréteg) terítenek le.

A felújítás során a forgalmat fenntartják, sávszűkületre, illetve szakaszos félpályás lezárásra kell számítani, amit jelzőőrök fognak irányítani. A munkaterületen 30 km/h-s sebességkorlátozás és parkolási tilalom lép ideiglenesen életbe.

Ezt követően megújul a Kossuth Lajos utca egy másik szakasza is, a Helsinki út és a Baross utca között.

A forgalomba helyezés várható időpontja: 2008. október 17.

Kivitelező: COLAS Eger Zrt.

Október 8-ig befejeződő útfelújítások

Kerület Utca megnevezése (szakaszhatárok)
I. Hunyadi János út (16-os busz útvonala)
II. Csatárka út (Pitypang utca - Törökvész út)
IV. Baross utca (Fóti út - Erdősor utca)
IV. Szent Imre utca (Leiningen K. utca - Görgey A. utca)
V. Alkotmány utca (Bajcsy-Zsilinszky út - Kossuth Lajos tér)
VIII. Csobánc utca (Diószegi Sámuel utca - Szeszgyár utca)
VIII. Kiss József utca (Rákóczi út - Népszínház utca)
VIII. Népszínház utca (Teleki tér - Fiumei út)
IX. Mester utca (Könyves Kálmán krt. - Vágóhíd utca)
X. Kada utca (Gergely utca - Gyömrői út)
XI. Németvölgyi út (Hegyalja út - Érdi út)
XIII. Budai Nagy Antal utca (Pozsonyi utca - Hollán Ernő utca)
XIII. Hegedűs Gyula utca (Csanády utca - Bessenyei utca és Tutaj utca - Tisza utca)
XIV. Ifjúság útja (Kerepesi út - Stefánia út)
XIV. Öv utca (Mogyoródi út - Egressy út)
XIV. Stefánia út (Hungária krt. - Ajtósi Dürer sor)
XV. Bánkút utca - Vasutastelep utca (Szentmihályi út - Széchenyi utca)
XV. Bercsényi utca (Szerencs utca - Arany J. utca)
XV. Cserba Elemér utca (Vécsey K. utca - Telek utca)
XV. Rekettye utca (Kolozsvár utca - Rákos út)
XVI. Baross Gábor utca (Margit utca - Veres Péter út)
XVI. József utca (Budapesti út - Csömöri út)
XVII. 525. tér
XVII. Ananász utca (Ároktő út - Naplás utca)
XVIII. Gilice tér
XIX. Zalaegerszeg utca (Határ út - Pannónia út)
XXI. Erdőalja utca (Völgy utca - Szent István utca)
XXIII. Grassalkovich út szervizút (Batthyány utca - Fodrász utca)

Október 8-án folyamatban lévő és azután kezdődő útfelújítások

Kerület Utca megnevezése (szakaszhatárok)
III. Erdőalja út (Viharhegyi út - Királylaki út)
III. Királylaki út (Erdőalja út - Máramaros út)
III. Máramaros út (Királylaki út - buszforduló)
IX. Haller utca (Nagyvárad tér - Haller utca 88.)
X. Kada utca (Maglódi út - Óhegy utca)
XI. Hegyalja út (BAH csomópont - Németvölgyi út)
XVIII. Lakatos utca (Egressy út - Jegenye fasor)
XIX. Kassa utca (Pozsony utca - Kolozsvár utca)
XX. Kossuth Lajos utca (Helsinki út - Baross utca)
XX. Kossuth Lajos utca (Mártírok útja - Nagykőrösi szervizút)

(forrás: Főpolgármesteri Hivatal Sajtóiroda)

MCOnet Budapest Online - budapest.mconet.biz

Budapest linkajánló: budapestlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Budapest városról!

Szólj hozzá a Budapest fórumon: Budapest - KÖZLEMÉNY: Kezdődik a Hegyalja út felújítása

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu




Információk Budapestről és Pest megyéről


További linkek >> link.bpn.hu
<< 2008 November >>
H K Sze Cs P Szo V
     12
3456 7 89
10111213141516
171819 20 212223
24252627282930

Társoldalak:
Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő

Legfrissebb híreink:


533_20060818121638_606.jpg
33_20060620124615_597.jpg